Skip to main content

Székely Tibor

útirajzíró

A fotó forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kely_Tibor_(utaz%C3%B3)

Erdélyben nevelkedik, Nagykikindán jár gimnáziumba, Nikšićben érettségizik, majd Zágrábban jogot végez. Közvetlenül a második világháború előtt Argentínába utazik, ahonnan a jugoszláv kormány hívására tér vissza 1954-ben. Világutazóként kilencven országot keres fel, az Amazonas menti őserdőkben, a Szudánban, Szomáliában, a Himalája alatti falvakban is jár. Huszonöt nyelven értett, kilencen beszélt, írt és olvasott. Éveken át elnöke a nemzetközi eszperantó írószövetségnek. Mintegy harminc kötete jelent meg, számos nyelvre fordították. Időskorában Szabadkán állapodott meg, ahol 1972 és 1976 között múzeumigazgató. Gazdag néprajzi gyűjteményét a városnak adományozta. Műveit nem magyarul írta.

Az Európai Eszperantó Szövetség a 2012-es évet Székely Tibor évévé nyilvánítja. 2012-ben szabadkán a Prokes-palota falán Székely Tibor-emléktáblát avatnak fel.

Szakirodalom az alkotóról
Az utazás mint életcél (Tibor Sekelj: Na tragu doživljaja) (Fordította: Burkus Valéria)
Újabb úti élmény (Székely Tibor: A pápuák szigetén)
Szerző
Dzsingisz kán gyermekkora (Tibor Sekelj: Temudžin, dečak stepe) (Fordította: Burkus Valéria)
Világutazó könyve a világutazóról (Székely Tibor: A világjáró vadász)
Emberszeretet a tizenhetedik nyelven
Szerző
Örök adósok
Szerző
Elolvasom
Székely Tibor
Szerző

Székely Tibor

A nagy világutazó, útirajzíró a Felvidéken, Szepesszombaton született 1912. február 14-én, Szabadkán hunyt el 1988. szeptember 20-án, Kosztolányi Dezső városában helyezték örök nyugalomra - Erdélyben nevelkedett, Nagykikindán járt gimnáziumba, a montenegrói Nikšićben érettségizett. Zágrábban jogot tanult - Megfordult 90 országban, bebarangolta az őserdőket, a sztyeppéket, sivatagokat - Huszonöt nyelvet értett - Sokáig elnöke volt a Nemzetközi Eszperantó Szövetségnek - Számos könyvet publikált számos nyelven (Az indiánok földjén, Vihar az Aconcaguán, Gyambo, Brazília őserdeiben, A pápuák szigetén, A világjáró vadász, Éjfélkor dőlnek a pálmák, Patagóniától Alaszkáig stb.) - Egyik könyvének előszavában ezt írta: ,,Hová tartozom? Mindazokra a helyekre, amelyeket eleddig megjártam. Mindenünnen magammal hoztam valamit, s mindenütt otthagytam önmagam egy darabját...' (Éjfélkor dőlnek a pálmák).
Tavaly a nagy világutazó, útirajzíró neve, munkássága gyakran szerepelt a vajdasági - és nemcsak a vajdasági - lapokban. Megszólalt Székely Tibor neje, Erzsébet is, és elmondta az újságíróknak, hogy férjének egy nagy kívánsága volt: a több száz tárgyból álló gyűjteménye maradjon Szabadkán, maradjon a városban, csak az önkormányzat gondoskodjon azok elhelyezéséről, állandó megnézhetőségéről.
,,Székely Tibor számára mindig és mindenütt a legfontosabb az önzetlen barátság volt - mondta Erzsébet -, de mivel az Ausztráliában, az Afrikában vagy éppen a Dél-Amerikában megismert embereket nem hozhatta haza magával, hangszerek, fejfedők, maszkok emlékeztették őt azokra az évekre, amikor nagy utazásokat tehetett. Tibor muzeológus volt. Nemegyszer hangoztatta, hogy a gyűjteménye csakis egészében értékes, egyes darabjai külön-külön nem tarthatnak számot nagyobb érdeklődésre...'
A nyilatkozat után: néma csönd. Megfeledkeztünk Székely Tiborról is, ahogyan elfelejtettük Dévics Imre érdemeit, Szekeres László munkásságát, Magyar László hangyaszorgalmát. Székely Tibor a régió legnagyobb gyűjteményét ajándékozta a városnak. Otthon volt a nagyvilágban, a földgolyó valamennyi kontinensén, regényét, a Kumevava, az őserdő fia címűt tizenhat nyelvre fordították le, s még Japánban is több százezernyi példányban megjelent, s 1984-ben az év ifjúsági regényévé kiáltják ki a felkelő nap országában. Szabadkán is tevékenykedett, 1972 és 1976 között múzeumigazgató volt, ide tartozott, habár ő maga a következőket írta az Éjfélkor dőlnek a pálmák című könyvének előszavában: ,,Hová tartozom? Mindazokra a helyekre, amelyeket eleddig megjártam. Mindenünnen magammal hoztam valamit, s mindenütt otthagytam önmagam egy darabját.'
A szomszédságból (ugyanakkor messziről) érkezett hozzánk. Székely Tibor a Felvidéken, Szepesszombaton született 1912. február 12-én. Első utazását szánkón tette meg, de már gyermekként is nagyobb, tartalmasabb utakra vágyott. Édesapja könyvtárának polcáról gyakran leemelte a Pallas Nagylexikon első kötetét, lehasalt a szőnyegre, és lapozgatni kezdte. Sokat olvasott Afrikáról, Amerikáról, Ázsiáról és Ausztráliáról. Elnézegette a cikkekhez mellékelt térképeket, s lefekvéskor mindig nyugtalanul forgolódott, s azon tépelődött, vajon miért kanyarog egy folyó arrafelé, amikor másfelé rövidebb volna az útja a tengerig? Vajon miért hasonlít Celebesz szigete pókra? Milyen emberek élnek az őserdőkben? A gyermek, Székely Tibor akkor megfogadta magában, hogy egyszer majd a nyakába veszi a nagyvilágot, világutazó lesz...
Spišske Sobotáról, a Tátrából, a romániai Ceneibe vezetett a család útja. Tibor egy este felkapta az ásót, és kirohant a kertbe. Át akart jutni a föld túlsó oldalára. De édesapja arra figyelmeztette, hogy a földgolyónak azon a másik részén pokoli a hőség, maradjanak csak itt, ahová születtek. Székely Tibor megtanult németül, szerbhorvátul, beszélt a gallok nyelvén. Nagykikindán francia nyelvből már leckéket is adott. Édesapja kívánságára aztán Zágrábban jogot hallgatott, le is diplomázott. Festészetet és szobrászatot is tanult, dramaturgiát végzett. Közvetlenül a második világháború előtt, 1937-ben egy lap megbízásából Argentínába, Buenos Airesbe hajózik, ahol több folyóirat munkatársa lett. Egy svájci hegymászó, Hans Georg Link egy napon megkérte, csatlakozzon az expedíciójához. Így kezdődött...
Buenos Airesben néprajzot, embertant és régészetet tanult. Megfordult a brazíliai őserdőkben, járt az Amazonas menti falvakban - emberevőkkel is találkozott -, eljutott Bolíviába, átkelt a Halálfolyón (Rio das Mortes), becsavarogta a Mato Grosso vidékét, hajókázott az Itenez vizén, elment mindenhová, még felderítetlen őserdőkre is bukkant. A Vihar az Aconcaguán című könyvét azoknak a hősöknek szentelte, akik a csúcsokat rohamozva vesztették életüket (több ilyen vállalkozás áldozatokat követelt.) Utazott vonaton, hajón, sítalpon rótta a kilométereket, elefántháton merészkedett be a dzsungelekbe, államférfiakkal, törzsfőnökökkel, művészekkel, vándorokkal, csavargókkal, olajmágnásokkal és arab sejkekkel találkozott. Iránban lepedőnyi lepényt evett, a Himalája eldugott falvaiban avas vajjal ízesített teát szürcsölt, Kínában pálcikákkal cápauszonyt eszegetett, az őserdőben megízlelte a kígyóhúst és a majomhúst. Az ételkülönlegességeket hol ezüst tányérról, hol banánlevélről szedegette egyszer az ujjaival, másszor aranyozott kanállal.
Nem nálunk született, de a mi emberünk lett, vajdasági múzeumigazgató Szabadkán. 75 évesen megkapta a megérdemelt életműdíjat. Akkor azt nyilatkozta: ,,Kellemes meglepetést jelent a számomra. Igen, mert nem vártam. Jó, hogy éppen attól a várostól kaptam, amelyet otthonomul választottam...'
Sírján mostanság nincs virág.

Interjúk
Kikindától az Aconcaqua csúcsiág
Szerző
Hogyan lettem kutató
Szerző
Nepál a mosolygó nép hazája
Szerző
Egy emberevő törzs varázslója
Szerző
Barátságban élni mindenkivel
Szerző
Attraktívabb múzeumot
Szerző
Látogatott, vonzó múzeumot
Szerző
Ahol minden ösvény véget ér; beszélgetés Székely Tiborral
Aktív múzeumot akarunk
Szerző
Ismeretlen tájak vándora
Mindig az ember szeretete, megismerése vezérelt
Szerző
A Luciák ébresztőjétől a méregkeverő törzsfőnökig
Az őskultúrák bűvkörében
Szerző
Már nem cél, hanem eszköz
Szerző
„Témám az ember” (beszélgetés a hetvenéves Székely Tiborral)
Szerző
Az egész világon boldogulni lehet vele
Szerző
Tibor Sekelj – 1. dio
Szerző
Tibor Sekelj – 2. dio
Szerző
Székely Tibor tanítja meg eszperantóra
Szerző
Mate teát ittunk Székely Tiborral
Szerző
Székely Tibor az Eszperantó Akadémia tagja
Szerző
Az utazás az orvosságom
Szerző
Barátkozni az emberekkel
Szerző
Szeretném Szabadkának ajándékozni gyűjteményemet
Az emberevők varázslója
Szerző
Otthon a világban
Szerző
Díjak, ösztöndíjak
Dátum
1987.
Egyéb tevékenység