Skip to main content

Tari István

író
költő
újságíró
képzőművész

Az általános iskolát és a gimnáziumot (1973) Zentán végzi. Az Újvidéki Egyetem BTK Magyar Tanszékének hallgatója. 1976 és 1994 között a Képes Ifjúság munkatársa. 1994-től 1998-ig az óbecsei Petőfi Sándor ME elnöke. 2000 és 2005 között Óbecse alpolgármestere. 1999-től A Jugoszláviai Magyar Írók Társaságának elnöke. Képzőművészként több önálló tárlata volt.

Fehér és fekete. In: Képes Ifjúság, 1975. február 5.
Szerző
Amiről hallgatunk... In. Képes Ifjúság. 1987. október 14.
Szerző
Szakirodalom az alkotóról
Délvidéki Magyar Képzőművészeti Lexikon. Timp Kiadó, Budapest, 2007.
„Tótágast akarok állni”. In. Képes Ifjúság. 1979. december 19.
Szerző
„Hol vagyunk itt mi?”. In. Forrás. 1980/7.
Szerző
Átkiáltások. In. 7 Nap. 1983. május 27.
Szerző
Buckák, dűnék, roppant erdők. In. 7 Nap. 1983. július 1.
Szerző
Nemzedékportré – tanulságokkal (Tari István: Homokba kapaszkodva)
A hétköznapok irodalma? Vagy hétköznapi irodalom? (Tari István: Homokba kapaszkodva)
Szerző
Tari István: Homokba kapaszkodva. In. Forrás. 1986/6.
A mutatványköltészet-modell irodalmunkban
Küzdelem a szólegyekkel
Szerző
„Különben jól vagyok” (Tari István: Tépőzár: Sziveri János: Dia-dalok; Fenyvesi Ottó: Kollapszus)
Szerző
Az elnapolt élet itt maradt gondjairól. In. Magyar Szó. 1991. február 23.
Szerző
A groteszken is túl (Tari István: Fegyvertánc)
Szerző
Szociográfiák nyomában. Írások szociográfiákról. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 1997.
Szerző
Három verseskötetről (Tari István: Napszél; Bogdán József: Szeder indája; Szűts Zoltán: Versszelídítés)
Szerző
A lábujjhegyen élők krónikása. Tari István: Napszél. In. Fekete J. József: Próbafüzet III. Könyv az irodalomról. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 2001.
Tari István: Napszél. In. Somogy. 2000/2.
Tihanyi Kalendárium 1999. In. Somogy. 2000/4.
Szerző
Szívós védekezés. In. Szabad Hét Nap. 2000. július 5.
Szerző
A vajdasági magyar könyvillusztráció (1918–2000). In. „Az elsüllyedt jelek”. 1. A 20. századi magyar könyvillusztráció Magyarország határain kívül 1918-tól napjainkig. Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társasága, Budapest, 2003.
A kezdetektől a végkifejletig. In. 7 Nap. 2004. szeptember 22.
Szerző
„Mert hiányoznak nekünk a mesék nagyon” (Burány Nándor–Dudás Károly–Németh István–Tari István: Szórványban)
Miről, miért és kinek? (Burány Nándor–Dudás Károly–Németh István–Tari István: Szórványban)
A jugoszláviai magyar irodalom története. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 2007.
Szerző
Elolvasom
Szomorkás takaró. Tari István: Betakarják az eget (Versek, képversek, grafikák), Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2009

Szomorkás takaró

Tari István: Betakarják az eget (Versek, képversek, grafikák), Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2009

Ismét nehéz helyzetbe hoztam magam. Azt hittem, elolvasom a verseket gyorsan, megnézegetem a képeket, amelyekről eszembe jut valami nagyon elvont és okos dolog, megírom a véleményemet, és minden jó lesz. Nos, ez egyáltalán nem így történt. Elolvastam ugyan a verseket, sőt a rajzokat is megnézegettem, mégsem jutott eszembe semmi okosnak tűnő gondolat. Azt hittem, hogy nem bennem van a hiba, hanem a kötetben, mely nem tud gondolatokat ébreszteni. Aztán rájöttem, hogy tévedek. A hiba az én készülékemben volt és van. Kép- és hanghibának is nevezhetjük, hiszen sem a szavakra, sem a képekre nem voltam elég befogadó. Meg nem is nagyon értettem.

Oly korban éltem én e földön , kezdi Radnóti, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra . Nos, én is ily korban éltem, csak nem láttam meg a hatását, sem az előzményét, sem a következményét. Nem hívtak katonának, nem rettegtem a fegyverektől, nem nagyon fogtam fel, hogy éppen ki hogyan osztozkodik az országon, melyben élek. Aztán már láttam, csak belefásultam. Én is, ahogy Tari István , már csak az évszámot és az éppen megalakult állam sorszámát jegyeztem meg, habár időnként ebbe is belekavarodtam.

Tari kötetindító költeménye, a Felülírva, címét is onnan kaphatta, hogy a háborús változások élményeit évről évre felülírták az újabb és újabb országmódosulatok és politikai rendszerek. Fásulását azonban az is jelzi, hogy csak csillagozással jelöli, hogy éppen hányadik országban él, anélkül, hogy szülővárosát elhagyta volna. Érdekes élményünk ez nekünk, vajdaságiaknak, főleg az idősebbeknek, akik még esetleg Trianont is aktualitásként élték meg. Persze ritka az ilyen ember, de a negyvenes évek szülöttei is voltak jugoszláv, magyar, újra jugoszláv, szerb-montenegrói, végül szerb lakosok. Szinte világpolgárok vagyunk mindannyian. Habár keserű polgárság, fájdalmas utazás ez.

Kemény társadalomkritika és sok elfojtott indulat van ezekben a versekben és rajzokban. A politikai rendszer(ek) tévedéseitől és visszásságaitól kedve a háború(k) értelmetlenségén keresztül a barátok kitartásáig vagy gyávaságáig mindenről szólnak. Az öt részre bontott kötetben pontosan lekövethetőek a témabeli változások. Így lehetnek külön a harciasabb háborús versek, a nyomasztóbb politikai témakörűek, a barátokhoz/barátokról szólók és a képversek, melyek a szövegszerkesztő WordArtjának csodáját mutatják be. Őszintén szólva ezek nem igazán tetszetős képversek, inkább a kezdő számítógép-használó lelkesedését mutatják. A legvidámabbak viszont így is az évszakokat és ünnepeket bemutató írások, ezek közül is a borok csodájáról szóló Lelkem kelyhe emelkedik ki. Ebben vidáman, rímekbe szedve ismerhetjük meg a különböző borok erősségeit, fontosságát és különlegességeit.

Mellőzném azonban a csodálatos, irodalomórába illő verselemzéseket, és elmondom, hogy mi a véleményem erről a kötetről. Bolond az, aki manapság költészetre adja a fejét. Az meg még bolondabb, aki festészetre. A politikusokról meg inkább nincs is véleményem. Mit mondjak akkor Tari Istvánról, aki költő is, festő is, alpolgármester is. Reneszánsz ember, persze, de inkább illúziókat kergető naiv gyerek. Ha azt gondolja, hogy művészetével vagy politikájával bármit is megváltoztathat, nagyon téved. Az emberek apatikusak, sem érzelmekkel, sem észérvekkel nem győzhetők meg. Nem hát, hiszen nem érdekli őket sem. A lehulló falevelek lágy suhanása vagy a lemenő nap színe meg pláne nem. Habár… ha jobban belegondolok, a Betakarják az eget, nem is a népnek szól. Sokkal inkább szól ez a barátoknak, ismerősöknek.

És pontosan ez a kötet erőssége. Ez a közelség, ez a barátságos hangnem, ez az idegeneket kizáró (vagy rájuk magasról tevő) hangulat. Amit Tari István csinál, az egyszerűen szép. Szép, mert nem törekszik arra, hogy megfeleljen, nem akar tetszetős szóvirágokkal megfogni, nem akar nagyzolással kitűnni a tömegből. Csendességével és visszafogottságával pedig el is éri azt, ami minden szerző vágya lehet: olvastatja magát.

Nem szoktam ajánlgatni a könyveket, ha tetszik is valami, inkább csak visszafogottan megdicsérem. A dicséretnél jobban fekszik nekem a kötetek lehúzása és ízekre szedése. Most azonban ezt nem tudom megtenni. A Betakarják az eget szép is, tömör is, kemény borítós is. Amellett, hogy jól mutat a polcon, kicsit ugyan elszomorít, de ugyanakkor meg is nyugtat, hiszen megtanulhatjuk belőle, hogy minden háború után lehetséges az újrakezdés.

Lírai műformák és irodalmi paradigmák Tari István költészetében. I. Tari István költői indulása. In. Diskursi manjinskih jezika, književnosti i kultura u jugoistočnoj i srednjoj Evropi. Zbornik radova. Filozofski fakultet, Újvidék, 2012.
Lírai műformák és irodalmi paradigmák Tari István költészetében II. (Tari István lírája a kilencvenes években)
Díjak, ösztöndíjak
Dátum
1997.
Dátum
2004.
Dátum
2007.
Dátum
2010.
Dátum
2016.
Dátum
2019.
Dátum
2020.