Nyelvcédula

Miközben a mostani jegyzetet írom, zajlik Adán a hagyományos Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok néven számon tartott, régiónknak a tanszéki Egyetemi Nyelvészeti Napokkal együtt legjelentősebb nyelvészeti tárgyú rendezvénye. Ennek keretében, mint előző években, ezúttal is különböző korosztályokat mozgósító rendezvényeket (beszédverseny, irodalmi pályázat, nyelvi vetélkedő) tartanak, majd megkoszorúzzák a nyelvész előd, Szarvas Gábor szobrát, s végül tudományos tanácskozásra kerül sor, melynek mostani témája a beszéd- és szövegértés. Nem véletlen tehát, hogy ebben a jegyzetben, illetéktelenül bár, éppen a nyelvészettel, pontosabban nyelvünkkel kapcsolatos gondolatokat szeretnék megosztani a Portéka olvasóival. Még pontosabban egy örvendetes jelenségre szeretném felhívni a figyelmet, nevezetesen arra, hogy újabban ismét nagyobb figyelem illeti nyelvünk állapotának ügyét. Erre többek között egy kiadvány és az újságban meg-megjelenő nyelvi kérdésekkel foglalkozó, lassan állandósulni látszó rovat utal.
Milyen nyelvünk jelenlegi állapota?
Erről az utóbbi időben két ellentétes véleménnyel találkoztam. Az egyesek szerint kielégítő, olyan, mint az adott körülmények között lehet, pontosabban nem romlik, a mások pedig egyre inkább elsilányul. Mindkét vélemény szakvélemény. Engem, nem lévén szakember a kérdésben, csak olyan valaki, akinek írással foglalkozván fontos nyelvünk állapota, amiről mind a beszédműsorok, mind az írásos megnyilvánulások, a sajtó alapján nem vélem, hogy a legjobb kondícióban lenne, természetszerűen foglalkoztat a kérdés. Ezért is vettem örömmel Vukov Raffai Éva Az örökíró, a hemijszka és ami körülöttünk van című könyvét (Életjel, Szabadka) és az Üveggolyóban Kávai Mucsi Katalin Piros ceruza című rovatát, melyek Kossa Jánosnak a hatvanas években megjelent Így írunk mi című nyelvápoló köteteit, illetve a Magyar Szó egykor hetente olvasható nyelvművelő rovatát/mellékletét hozzák emlékezetembe.
Amint a kissé hosszú című, akárha szakdolgozatként készült tanulmányt tartalmazó könyv hátlapján olvasható: „Mindazok, akik nem a társadalom többségi nyelvét beszélik, anyanyelvük standard változatával »hivatalosan« alig találkoznak. A kötet ennek a nyelvi helyzetnek vajdasági vonatkozásaival foglalkozik. Célja, hogy ha valaki akár csak egy fejezetét is elolvassa, más szemlélettel tekintsen saját és mások nyelvhasználatára”. Kétségtelenül szándékot, elvárásokat jól pontosító szöveg, amihez az alcím – A magyar nyelvhasználat vajdasági terei: nyelvi tervezés és oktatás – nyújt közelebbi eligazítást. Ennek megvalósításaként szól a szerző azokról a feladatokról, melyekkel Szerbiában mi kisebbségi magyarok „az anyanyelvtanítás, illetve az anyanyelven való nevelés” kérdését illetően érdekeltek lehetünk.
A tanulmányban világos érveléssel, jól megválasztott hivatkozásokkal és példákkal kirajzolódnak a „magyar nyelvtervezési stratégia legfontosabb problémakörei”. Ezek kapcsán vizsgálja a szerző a nyelvi érintkezésben a szerb hatást, a szerbből való kölcsönzés formáit, a kétnyelvűséget, valamint a kisebbségi anyanyelvi nyelvhasználat során felmerülő egyéb gondokat. Jó módszertani eljárással előbb egy-egy probléma általános megközelítését adja, ezt követően pedig a kérdés kisebbségi vonatkozásaival foglalkozik. Ennek egyik szép példája A nyelvi korpusztervezés című fejezet, amit a „vajdasági magyar nyelvre vonatkozó korpusztervezés lehetséges területei”-nek számbavételével zár le. Ezek között említi a gazdasági és kereskedelmi termékek elnevezését, a banki ügyintézést, a termelés és a termelési folyamatok, eszközök megnevezését, a közigazgatásban használt fogalmakat, a szolgáltatóiparbeli kifejezéseket, a filmcímek magyar nyelvű változatait és az ügyintézés szókészletét. Külön jelentősége Vukov Raffai Éva könyvének a pedagógusok, elsősorban a tanítók szerepének hangsúlyozása a nyelvi tervezés oktatásbeli szegmensében.
A kötet második részében a szerző kérdőíves felmérések alapján a „vajdasági magyar beszélők nyelvhasználatának” néhány jellegzetes formáját vizsgálja s készít az ambulantától a zsmigavacig ábécé sorrendbe szedett harminckét kifejezés használatára vonatkozó szójegyzéket, majd bemutatja a sajátos kommunikációs nyelvi hibákat.
A hasznos és fontos kötet egyértelmű üzenete szerint a nyelv hatalom, mellyel a beszélő rendelkezik, de amely csak akkor kap értelmet, ha helyesen használjuk.
Erre a helyes nyelvhasználatra ösztönöznek, nevelnek a Képes Ifjúság lektorának, Kávai Mucsi Katalinnak olvasmányosan tanulságos piros ceruzás észrevételei napilapunk hétfői mellékletében.
Gerold László

Facebook